Milyen gőzállomásra lesz szükségem?

A gőzállomások sajnos többszörösébe kerülnek a hagyományos vasalók árának, ezért alaposan meg kell gondolnunk, szükségünk van-e ilyen készülékre. Ismerkedjünk meg hát az előnyökkel és a lehetséges kényelmetlenségekkel!

Mikor van szükségünk gőzállomásra?

Nagy mennyiségű ruha vasalása esetén, ha több órát töltünk egyszerre a vasaló mellett.
         

A gőzállomások működése

Nagyobb családoknak megéri egy komoly gőzállomást beszerezni.
A gőzállomások nagyméretű külső víztartállyal rendelkeznek, melyben a gőzölős vasalóknál nagyobb nyomású, akár 4 baros gőz fejlődik, ezáltal sokkal könnyebbé teszik a vasalást, hiszen akár több rétegben is vasalhatunk velük. Víztartályuk mérete miatt egy feltöltéssel akár 2 órán keresztül is folyamatosan működőképesek

Sajnos elég nagy a méretük, emiatt nagyobb a helyigényük a hagyományos vasalókhoz képest. A víztartály egyben talpként is szolgál, ahova az épp nem használt vasalót biztonságosan elhelyezhetjük.

A gőz egy csővezetéken keresztül jut át a gőzfejlesztőből a vasalóba. A készülékek méretéből adódóan megoldható az elektromos kábel és a gőzcső felcsévélése, mint a porszívóknál.

A készülékeken beállítható állandó és szakaszos gőzáramlás is, illetve lehetséges ezeket hagyományos száraz vasalóként is használni.
A készülékek automatikus vízkőtelenítési funkcióval rendelkeznek; a vasaló bizonyos időközönként jelzi, hogy a vízkőtelenítőt ki kell üríteni és újra kell tölteni a víztartályt.

Mire kell figyelni gőzállomások kiválasztásánál?

  • Lehetőleg kivehető tartályú legyen, ne kelljen az egész szerkezetet emelgetni a feltöltéshez vagy a víz leengedéséhez.
  • Lehet-e működés közben feltölteni vízzel? Ezzel a funkcióval időt takaríthatunk meg.
  • Milyen hosszú az elektromos kábel, illetve a gőzcső? A hosszabbat kell előnyben részesítenünk.
  • Ha pénztárcánk engedi, vásároljunk inkább márkás modellt, azoknál garantált szervízhálózat áll rendelkezésre, a feltüntetett gyári adatok is megbízhatóbbak, mint az ismeretlen gyártók esetében.
  • Legyen az eszköz egyszerűen kezelhető és könnyen szállítható.
  • Csúszásgátló talp legyen a készülék alján.
  • Lehetőleg legyen benne túlmelegedés elleni védelem a víztartálynál.   

Mire kell figyelnünk a gőzállomás használatakor?

  • Figyeljünk oda a gőz erősségének a beállítására, nehogy tönkretegye a ruhát. A gőzszint beállítása ruhaanyag függő; a használati útmutatóban nézzünk utána, hogy melyik ruhaféle mit igényel.
  • A gőzfejlesztő részt helyezzük stabil helyre (leginkább egy asztalra, vagy széles négylábú székre), a vasalódeszkán már a súlyából adódva sincs teljes biztonságban az eszköz, onnan könnyen leverhető.